2025. december 6. Korán indult a nap. A reggeli busz csendes volt, még mindenki félálomban rendezte a gondolatait, miközben lassan magunk mögött hagytuk az otthoni utcákat. Pozsony belvárosában szálltunk le, ott, ahol már érezhető volt az ünnepi készülődés feszültsége és zaja. December 6-a volt – a város egyszerre volt színes és szomorkás.
Az eső finoman, kitartóan esett. Nem zavart, inkább hangulatot adott. Az utcákon hömpölygött a tömeg, mindenki vásárolt, sietett, nézelődött. Mi azonban más cél miatt érkeztünk. A vár alatt elhaladva átkeltünk a hídon, majd beléptünk a parkba. Innen már csak néhány száz méter volt az út.
És ott volt. A khachkar.
Egy pillanatra minden lelassult. A város zaja tompább lett, az eső halkabbnak tűnt. Megálltunk, tiszteletet adtunk, és csendben tisztelegtünk a múlt eseményei előtt. Nem volt szükség szavakra. Elég volt az ottlét. Néhány fotó, egy utolsó pillantás, majd búcsú.
Visszatérve a belvárosba ismét magával ragadott a forgatag. Körbejártuk a pozsonyi karácsonyi vásárt, ahol az ünnepi illatok és fények egészen más arcát mutatták meg a városnak. Egy finom Matuška sör is belefért a helyi ételek mellé – apró, de emlékezetes lezárása volt a napnak.
Este hatkor indult vissza a busz. Odakint már sötét volt, az ablakon túl elsuhantak a fények. Éjszaka érkeztünk haza – fáradtan, de feltöltődve. Nem csak egy várost, hanem egy emléket is magunkkal hoztunk.