2025-ben a Budapest III. kerületi Óbuda-Békásmegyer Örmény Nemzetiségi Önkormányzat fontos döntést hozott: nem csupán térképen és archívumokban kívánjuk számon tartani az előzetesen felkutatott khachkarokat és örmény emlékhelyeket, hanem személyesen is felkeressük őket. Tiszteletet adva, jelenléttel, megállással, emlékezéssel.
Ez a hiánypótló vállalás abból a szándékból született, hogy az országon belül, valamint a környező országokban fellelhető örmény emlékhelyeket módszeresen feltárjuk, majd be is járjuk. Az elhatározást nem hagytuk sokáig érlelődni: már az induló évben tettek követték, és első úti célként Pozsony felé vettük az irányt.
A III. kerületi nemzetiségi közösségek közötti együttműködés szellemében a túrára meghívtuk a roma és a bolgár nemzetiségi önkormányzat képviselőit is, akik elnökeik révén csatlakoztak hozzánk. Jelenlétük túlmutatott az udvariasságon: erősítette a közösségek közötti kapcsolatokat, és tovább mélyítette az időközben kialakult barátságokat.
A pozsonyi látogatás lezárásakor közös elhatározás született arról, hogy ez az együttműködés nem egyszeri alkalom marad. A résztvevők jelezték, hogy a jövőben is szívesen csatlakoznak hagyományőrző emléktúráinkhoz. Ez az elgondolás 2025 tavaszán konkrét formát is ölt: következő célpontunk Kassa, ahonnan hazafelé Miskolc felé vesszük az utat.
A visszaúton egy roma emlékhelyet is felkeresünk, ahol közösen emlékezünk – nemcsak az örmény, hanem a roma közösség múltjára és veszteségeire is. Mert az emlékezés akkor válik igazán élővé, ha nem elválaszt, hanem összeköt.nk meg nem csak az Örmény, hanem a Roma közösséghez kapcsolódó emlékhelyen is.
Közös emlékezés, megélt tapasztalat
Fontosnak tartjuk azt is, hogy a megtervezett és bejárt útvonalakat saját szemszögből, személyes élménybeszámolók formájában örökítsük meg. Meggyőződésünk, hogy ettől válik a múlt valóban az életünk részévé: nem puszta történelmi adatként, hanem megélt tapasztalatként. A mai szemünkkel, a jelen tudásával és érzékenységével közelítünk azokhoz az eseményekhez és helyszínekhez, amelyek egykor más közösségek mindennapjaihoz tartoztak.
Azáltal, hogy bejárjuk ezeket a helyeket, új élményeket szerzünk – nemcsak az emlékhelyek révén, hanem a környezetükön, a városokon, parkokon, utcákon keresztül is. A múlt így nem elszigetelten jelenik meg, hanem a jelen formájában: együtt a helyi közösségek mai életével, mindennapjaival. Ez az élő kapcsolat ad értelmet az útnak, és ez teszi az emlékezést valódi, közös tapasztalattá.